logo

Albertfalvi Lokálpatrióta Egyesület

Dr. Tóth Sándor László: Asztalosság Albertfalván

A főváros környékén a 19. században két legnagyobb történetileg kialakult asztalos központ volt: az északra fekvő Újpest, és délen, a Budafokkal határos Albertfalva. Itt élt, dolgozott a település lakosaihoz mérten a legtöbb asztalos. A kézműves mesterségbeli tudás apáról fiúra szállt, több generációs dinasztiákat alkotott. Az előadásban szó lesz a főváros környéki, majd az albertfalvai asztalosságról, a település kiemelkedő asztalosairól, asztalos dinasztiákról, ez utóbbiak gyűjteményi emlékezetéről, valamint az albertfalvai céhládáról is.

2019.12.11

Bevezetés

Az albertfalvi asztalosság aranykora a 19. század második felére, vagy még inkább a 19. és 20. század fordulójára tehető. De most kezdjünk egy kis ipartörténettel, a főváros környéki asztalossággal!

Albertfalva és Újpest asztalosipara egyaránt a 19. század első felében bontakozott ki. Albertfalván a községalapítással egy időben, 1819-ben alakult meg a céh. Újpest asztalossága viszont pedig az 1830-as években bontakozott ki, ahol a rohamosan fejlődő településen a városvezetés biztosított komoly kedvezményeket az odatelepülő iparosoknak.

Míg a 19 és 20. század fordulója után az 50 ezres lélekszámú Újpest városi rangra emelkedett, addig a 800 fős Albertfalva megmaradt községnek. (Érdekes adat lehet, hogy a több mint 1,4 millió lakosú főváros az 1931. évi Ipari Almanachban 93 asztalossal képviselteti magát, amikor Újpesten mintegy 300 körüli asztalost tartanak nyilván).

A századforduló. körül így nézett ki a főváros térképe: északon Újpest, délen pedig Albertfalva:

Albertfalva és Újpest az egykori főváros mellett 1900 körül

Hadd idézzek most két korabeli leírást, véleményt! Az elsőt Edvi Illés Aladár gépészmérnök, szakírótól (1906):

“A 19. és 20. század fordulója előtt asztalosaink nem tudtak versenyre kelni a bécsi asztalosmesterek termékeivel, mivel idehaza az egyetemes asztalosság dívott, míg szomszédunknál már megvalósult a szakosodás; esztergályos, fafaragó, párkányléc maró, furnérgyártó, intarziakészítő, stb. társiparok készítették az olcsóbb bútoralkatrészeket amellett, hogy a faipari alapanyagok nagy részét a bécsiek is Magyarországról szerezték be”

Ez azonban csak részben lehetett igaz, mivel mind Albertfalván, mind pedig később Újpesten tudunk szakosodott asztalosokról amellett, hogy egyes párkányléceket, faragványokat asztalosaink is Bécsből szerezték be.

A második Érmes István diplomázó mérnökhallgató (1983): “A dinamikusan fejlődő fővárosban az addig külvárosi kisebb házakat lebontották, helyettük bérházak épültek, ahol az udvar hiánya miatt az asztalos a faanyagot többnyire a feldolgozás előtt hozta el a fakereskedőtől. A pinceműhelyben tartott faanyag eleve nedvessé vált, emiatt is az ebből készített bútorok kevésbé voltak versenyképesek”

Szerencsére ez a megállapítás nem vonatkozhat sem az újpesti, sem pedig az albertfalvai asztalosokra, akik vidéki, mondhatni falusias Környezetben dolgoztak, lakóház melletti, vagy mögöttes műhelyben, faanyagaikat az udvaron, színben, vagy padláson szárították.

Nézzük most meg, milyen szervezeti keretek között dolgoztak az asztalosok?

A kézműves mesterségek gyakorlását a középkortól a céhek szabályozták rendtartásukban. Az 1851-es Ideiglenes Iparutasítás lényegében a céhszabályokat korszerűsítette, míg az 1859. évi Iparrendtartás már az iparszabadság elvén alapult. Lényegében ezt az elvet követte az 1872. évi VIII. törvénycikk, mely első paragrafusában kimondta, hogy minden nagykorú egyén szabadon űzheti iparát, az önálló iparűzés megkezdéséhez csak bejelentéshez, nem pedig képesítéshez kötött. A korábban kényszertársulásokként működő céhek helyett önkéntes ipartestületek alakultak majd ezeket is felváltották az iparos körök.

Milyen bútorok készültek Albertfalván?

Tudjuk, hogy az albertfalvi asztalosok műhelyeiből egy időben főleg ülőbútorok és asztalok kerültek ki. Ezeknek is egy része az újpesti, budapesti értékesítő raktárakba, ahol is garnitúrákba egészítették ki azokat, és így mutatták be a szobák berendezését a vásárlóknak (Hoffmann). Sok elegáns lakás drága berendezése az albertfalvai műhelyekből került ki. Az iparművészeti színvonalú bútorok a Monarchia országain belül és kívül is egyaránt ismertté váltak. És voltak olyan albertfalvai asztalosok, akiknek bútorai a tengerentúlra is eljutottak.

Az albertfalvai asztalosság emlékei

Az albertfalvi asztalosságról a legtöbb ismeret, gyűjtött tárgy az 1980- ban megnyitott Albertfalvi Hely- és Iskolatörténeti Gyűjteményben – korábbi nevén Albertfalvi Múzeum, – a továbbiakban AM – található Beleznai Andor egykori iskola- és múzeumigazgató kutatásai, gyűjtései nyomán. A Múzeumban Pálos István (1911 – 1963) asztalosmester műhelyének kéziszerszámai is láthatók leánya, Ambrusné Pálos Erzsébet adományaképpen. Ugyanitt Mahunka Imre emlékszoba is látogatható. A Pálos családnál megőrzött céhláda a Budapest-Óbudán található Kiscelli Múzeumba került.

Beleznay Andor (70 évesen)

Sümegh László, író, Albertfalva krónikása több könyvében is foglalkozott az asztalosokkal; tőle is vettem át történeteket.

Albertfalva kiemelkedő asztalosai: Mahunka Imre,
Kínál Sándor, Prüller István, Schipek Imre

Az albertfalvi asztalosok kiemelkedő személyisége volt Mahunka Imre, (1861 – 1923), aki a pesti Józsefvárosban alapított műhelyt, ill. ahogy azt akkor nevezték, bútorgyárat, és akit az 1900. évi párizsi világkiállításon arany éremmel tüntettek ki. A Mahunka bútorokról még hallhatunk előadást. A Faipari Tudományos Egyesületben 2015-ben készült emlékfüzet (kismonográfia) Mahunka Imre életéről és munkásságáról. Nyomtatott kiadására azonban, finanszírozó hiányában nem került sor. Olvasható azonban az interneten, a Fatáj-online elektronikus hírforrásban.

Mahunka Imre apja Mahunka Alajos (1826 -?), is ismert asztalos volt Albertfalván. Ellátta ő az Iparos Céh atyamesteri teendőit, majd az Ipartestület első elnöke lett. Később megválasztották a község bírójának

Mahunka Alajos 1826 – ? Albertfalva

Mahunka Imre 1861 – 1923 Józsefváros, Német utca

Mahunka Alajos és Mahunka Imre ( Albertfalvi Múzeum- AM)

Mahunka Imre aranyérme az 1900. évi párizsi világkiállításon (Fotó: Beleznay Andor)

Mahunka párizsi érmének két oldala: 1.Körirat: REPUBLIQUE FRANCAISE, középen Marianne frigiai sapkában, homlokán tölgyfa koszorúval. 2. Körirat: EXPOSITION UNIVERSELLE INTERNATIONALE, 1900, E. MAHUNKA, szárnyas női alak a NIKÉ, mögötte fáklyát, a világosságot vívő férfi alak.

Másik két asztalosról már itt kell megemlítenem, hogy Prüller István (1888 – 1953), aki 1948-ban Pálosra magyarosította vezetéknevét, még 1936-ban Herbert Hoover amerikai elnöknek, Schipek Imre (1931 – 1996) pedig Reza Pahlavi iráni sahnak is szállított bútort.

Mielőtt az albertfalvai asztalosokról beszélnék,
elevenítsük fel, mit is tudunk az asztalosságról általában!

A történelmileg kialakult asztalosságon belül, a készített fa- és bútorterméktől függően megkülönböztethetünk (általános) asztalost, aki egyaránt foglalkozik épületmunka (ajtó, ablak), valamint bútor (festett- és fényezett bútor) készítésével, épületasztalost, aki ajtót, ablakot gyárt (és épít be), valamint műbútorasztalost, aki a szakmailag legigényesebb terméket, a fényezett; faragott, intarziás bútort készíti.

A biblia, Józsefet, Jézus apját ácsként említi, bár arról is ír, hogy “ládikát készített”. Abban az időben a két szakmát, az ácsot és az asztalost nem különítették el egymástól. Mindkét iparos fűrészel, fúr, farag. Az ács szegez, az asztalos inkább csavaroz, ragaszt (enyvez). Manapság az ács is használ csavarokat. A két szakma elkülönülését a finomabb megmunkáláshoz szükséges gyalu használatától számítjuk. Nézzük most a gyalukat!
“>

Kézi gyalu /gyaluk képe

A gyalu jellegzetessége, hogy forgácsoló részét, a gyalukést fix szögben rögzítik a gyalu testben, biztosítva ez által az forgácsolás optimális paramétereit.

Vannak olyan tevékenységek, amelyek az asztalossághoz kapcsolódnak, ill. tartoznak. Ilyen az esztergályozás, a faragás, az intarziakészítés, a léc (képkeret) marás, sőt a bútorok kárpitozása; ez utóbbi azonban már egy másik szakma. Az ülő- és fekvőbútorok hagyományos favázát az asztalos készíti, s erre építi rá a látszó puhább “kárpitot” a kárpitos.

Asztalosok Albertfalván

Az 1819-ben idetelepült német ajkú kézműves mesterek megalapították az Albertfalvi Iparos Céhet, amelynek első céhmestere Stróbl/Stróbel József volt. Itt érdemes megjegyezni, hogy a Wikipedia szerint az Asztalos céh 1854-ben alakult meg.

Az albertfalvai asztalosokat hívták egy időben “szökrényesnek” is, míg máshol – visszautalva a faanyagok gyalulására – csomótaszigálóknak is.

A szökröny : Szuszék-láda, téka, szökröny. Még az asztalos szerszámok (gyalu, sőt fűrész) használata előtt kialakult ácsolt tárolóbútor. A láda (egyes helyeken szuszék) “lábon” állt, felölről nyitották. A tékát már általában falra, sokszor sarokba akasztották. Általában elölről nyíló ajtaja volt a szökrönynek (nem szögedi tájszólás) és lábon állt. Innen eredeztethető a mai szekrény elnevezés.

Visszatérve Albertfalvára, az 1828. évi összeírás alapján a település 104 lakosa közül 28 volt a mesterséget űző, ezekből is 9 volt asztalos, segéddel, vagy a nélkül. 1885-ben már 46 faiparost: asztalost, faesztergályost, fafaragót és képfaragót tartottak nyilván. Az 1885-ben létrejött 62 fős ipartestületben 41 asztalos szerepelt.

A 19. század végével a 700-800 lelket számláló Albertfalván a szóhagyomány szerint közel száz asztalos működött. Ekkortájt az ipariskolában faiparos, bútor- és épületasztalos, esztergályos és műfaragó szakmát is oktattak az inasoknak. 1916-ban azonban már csak 16 önálló asztalosmesterről tudunk Albertfalván.

MI lehetett, mi volt az oka az önálló asztalosok
fogyásának?

Számos asztalost foglalkoztatott az első világháború idején, az Albertfalván működött Első Magyar Repülőgépgyár – ahol favázas harci repülőgépeket gyártottak – majd a világháború utáni Neuschloss-Lichtig Faipari Rt. Itt autó karosszériák, gyermekkocsik és hajlított bútorok készültek; a második világháborúig a klasszikus Thonet bútoroknak szinte a teljes választékát gyártották

Hadd említsem itt meg, hogy az 1951-ben megalakult Budafoki Minőségi Ülőbútor ktsz-ben már az alapítók között több olyan asztalos családnévvel találkoztam, amelyek korában az albertfalvaiak között fordultak elő: Kínál, Rozsovits, Prim. Jó nevű elismert asztalos volt minden bizonnyal Kínál Sándor, mivel a budafoki tablón üzemvezetőként szerepel. Ő készítette el 1945-ben az albertfalvi missziós keresztet. A Budapesti Bútoripari Vállalatnál munkatársam volt Prím Lajos, aki említette, hogy Budafok Albertfalvai asztalos családból származik

Az 1948. évi államosítás után csak néhány asztalos család tudott talpon maradni. Az utolsók között volt Pálos István és Schipeck Imre, akikről Sümegh László, Albertfalva krónikása emlékezik meg 2013-ban megjelent könyvében.

Schipeck Imre

Schipeck Imre fényképe és segédlevele (AM)

Shipeck Imre segédlevele az 1949. évre datálódik. Aranykoszorús mester igazolványát a Magyar Kézműves Kamara 1993-ban állította ki. Schipeck számtalan esetben maga tervezte bútorokat készített. Egyik külföldi úja alkalmával a liechtensteini szállodába ráismert évekkel azelőtt készített saját bútorár. Az Artex Külkereskedelmi Vállalat számára gyártott intarziás, barokk asztalait, faragott foteljeit, koloniál szekrényeit sokan megcsodálták és szívesen vásárolták Nyugat-Európában ugyanúgy, mint a tengerentúlon.

Schipeck Imre kézműves oklevele és aranykoszorús mester igazolványa
1993-ból (AM)

Asztalos dinasztiák Albertfalván

Az Albertfalvi Múzeumban (mai neve: Albertfalvi Helytörténeti Gyűjtemény és Iskolamúzeum) 1828-tól Bagi Péterrel kezdődően Schipek Imrével bezárólag 1996-ig 56 asztalos neve, és több asztalos dinasztia szerepel:. A legismertebbek a Prüller – Pálos (1880 – 1991)és Schipeck (1903 – 1996) mellett a Bischoff (1877 – 1921), a Stibinger (1830 – …1930) a Rudolf (1871 – 1951) a Stróberl/Stróbl (….-1924), aTill (1854-1952) és a Wodicska családok. (ez utóbbiak ugyan inkább budafoki szabók voltak, de Albertfalva első tanítója közülük került ki.

Ambrusné Pálos Erzsébet nyomán, apai ágon levezetve beszélhetünk Stróbl -Stibinger – Matzky – Prüller – Pálos asztalos dinasztiáról is:

A családban 1819 és 1990 között számos asztalos volt, s céhen, az ipartestületen belül, majd az iparos körben valamelyik tagjuk mindig vezető szerepet vállalt. Stróbl József (? – 1855) volt az első atyamestere az albertfalvai asztalos iparos céhnek haláláig. Utána veje Stibinger Zakariás (1830 – 1879) következett, vejét, Matzky Edét (1851 – 1908) már ipartestületi elnöknek választották. A céhláda is Stróbl József műhelyében készült.

Az asztalos dinasztia családi kapcsolatai (Ambrusné):

Asztalos                                           Házasságkötés  Házastárs

Stróbl József                                    …                          Härter Katalin

Stibinger Zakariás                            …                         Stróbl Katalin

Matzky Ede                                       1886                   Stibinger Irma

Prüller István                                     1910                    Matzky Irén

Prüller (Pálos) István                         1940                   Ferwagner Erzsébet

Ifj. Pálos István                                   1968                   Bátorfalvi Zsuzsanna

Pálos Erzsébet (faipari technikus )  1962                    Ambrus (Amberg)József (gépészmérnök, tanár)

A dinasztia első tagjainál megfigyelhető beházasodásuk az idősebb asztalos családjába. Gyakori volt Albertfalván, hogy ott, ahol a fiú tanulta az asztalosságot, a mester leányát vette feleségül.

 

Schipeck Imre kézműves oklevele és aranykoszorús mester igazolványa
1993-ból (AM)

A második világháború után a Prüller névből Pálos lett: Pálos (Prüller) István (1911 – 1963), majd fia, ifj. Pálos István (1948 – 1990) folytatta a szakmát; ő már elvégezte a Faipari Technikumot, majd a Röck István gépgyár utódgyárában dolgozott ács-állványozó csoportvezetőként haláláig.

Testvére Pálos Erzsébet (1940 -) már nem asztalosodott, Faipari Technikumot végzett Újpesten. Ily módon beszélhetünk a Stróbl-Stibinger-Matzky-Prüller – Pálos öt, ill. hatgenerációs albertfalvi dinasztiáról, amelynek férfi tagjai 1819 és 1966 között asztalosok voltak.

A legtöbb ismeret, dokumentum a Prüller-Pálos dinasztiáról maradt meg Ambrusné Pálos Erzsébet jóvoltából,- aki a sorainkban ül, és jól ismeri a szerteágazó albertfalvai asztalos családok történetét.

Prüller István (1888-1953) és Pálos (Prüller) István (1911 - 1963) AM

Prüller István iparigazolványa (1919) AM

Sümegh László írta le könyvében:

“A Prüller famíliában generációkon keresztül a fa megmunkálása jelentette a kenyérkereseti forrást. Náluk azonban nemcsak a fa szeretete, hanem a muzikalitás is apáról fiúra szállt. Ifj. Pálos Istvánt a helyiek nevezték aranytorkú asztalosnak is, mivel barátjával, Schulder Józsival felváltva énekelték virágvasárnapi és nagypénteki passiók Evangélistájának szólamát”. Schulder Józsit később a világ Simándy József operaénekesként ismerte.

Kárpitozott fotel és szék a Pálos műhelyből (AM)

Hogyan is készültek a fotelek a Pálos műhelyben? Pálos Erzsébet egykori – Pajtás fényképezőgéppel készített fotóin fogom bemutatni.
Külön érdekesség a következő ábrán látható barokk garnitúra rajza, amelyet Prüller István készített:

Prüller (Pálos) István barokk garnitúrájának rajza +
mintafüzet, berendezett szobák (AM)

Pálos Erzsébet (1961) és apja műhelyében fűrészel (1958)

A dinasztia utolsó tagja Ambrusné, Pálos Erzsébet, 1961-ben Újpesten szerzett faipari technikusi oklevelet. Ő lehetett a Faipari Technikum első olyan női tanulója, aki már a kezdettől fogva bánni tudott a műhely asztalos szerszámaival; tudott gyalulni, fűrészelni, mivel ezt már megtanulta apja műhelyében.

Erzsébettel (Baba, Böbe) egy osztályba jártunk Újpesten a Faipari Technikumban. Nem lehetett egyszerű abban az időben minden nap Albertfalváról Újpestre és visszautazni. Ez naponta 3 óra utazást jelentett. (lehet, hogy ma sem tart rövidebb ideig?)

Ambrusné Pálos Erzsébet 14 évig a szakmában dolgozott: az Épületasztalosipari és Faipari -ismertebb nevén az ÉPFA – Vállalatnál.

Ifj. Pálos István viszont a Röck István gépgyár utódvállalatánál ácsállványozó csoportvezetőként haláláig 1990-ig. Ambrusné Pálos Erzsébet itt ül közöttünk.

Albertfalvi asztalosmester családja és műhelye tagjaival egykor

További asztalosok Albertfalván:

Sajnálatos, hogy ezekről a családokról egyre kevesebbet tudunk, emiatt csak a családneveket és az ismert évszámokat sorolom fel (AM)?

Bischoff család

Bischoff Béla (1877 – 1951)

Bischoff Tivadar Ottó (1846 – 1921)

Florovits család

Florovits István (1885 – 1946)

Florovits József …. ….

Florovits Károly (1882 ….)

Florovits Károly (1910 – ….)

Florovits Simon …. ….

Mahunka család

Mahunka Alajos (1826 – ….)

Mahunka Imre (1861 – 1923)

Prüller (Pálos) család

Prüller István 1888 – 1953)

Prüller (Pálos) István 1911 – 1963)

Pálos Erzsébet (1940 –

Ifj. Pálos István (1948 – 1990)

A Rudolf család

Rudolf Sándor 1871 – 1951

Rudolf József 1873 – 1948

Rudolf Gergely 1898 – 1920

Rudolf Kálmán …. – 1951

A Stibinger család

Stibinger Zakariás 1830 – 1879

Stibinger Gyula 1857 – 1940

Stibinger Sándor 1858 – 1930

Stibinger Károly 1888 – ?

A Schipeck család külön említést érdemel, mivel utolsó tagja, Imre egyben az utolsó Albertfalván működött asztalos is volt.

Schipeck András 1903 – 1965

Schipeck Károly 1928 – 1984

Schipeck Imre 1931 – 1996

A Till család

Till Gyula (1854-1927)

Till Károly …. ….

Till Gyula (1880 – 1952)

Till István (1882 – 1946)

Till Péter (1884 – 1921)

 

Az albertfalvi céhláda

A céhláda 1852-ben Stróbl József asztalos műhelyében készült. Ő volt a szépapja a ládát későbbi elajándékozó Ambrusné Pálos Erzsébetnek. A míves láda restaurálását 1973-ban László Ferenc faszobrász restaurátor végezte el. A restaurálás nyomán a diófa céhláda visszanyerte eredeti művészi külsejét.

Az albertfalvi céhláda képe (AM)

A Budapesti Történeti Múzeumnak ajándékozott láda – írta Tóth Imre 1974-ben – diófából készült, a szélessége 35 cm, hosszúsága 50 cm, a magassága 41 cm. Oldalait szimmetrikusan kígyózó mintázatú gyökérfurnér borítja. A ládán körben jávor intarziacsík fut, amely a sarkoknál ívesen megtörik. A láda tetején és alján szegélylécet találunk, két oldalán és tetején rézfogantyúk vannak. Korabeli kovácsolt zárszerkezete kulccsal nyitható. A láda – amelyet Halabuk József 2003-ban bíróládának nevezett – 1984-ben Budapesti Történeti Múzeumhoz tartozó Kiscelli Múzeumba került, 2019. március 23-tól az Albertfalvai Hely- és Iskolatörténeti Gyűjteményt gazdagítja.

+ Próbáltam utána járni a Múzeumban annak, milyen dokumentumok lehettek a ládában, de a nem kaptam választ.

Összefoglalás

Albertfalván, szinte alapításától kezdve a 19. században asztalosiparos céh működött és a község lakosságához mérten a település a legtöbb asztalossal dicsekedhetett. Ez volt a helyzet az első világháborúig, amikor Albertfalván favázas harci repülőgépek, utána hajlított Bútorok készültek. Az albertfalvai asztalosok közül is kiemelkedik Mahunka Imre, aki az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert bútoraival, Schipeck Imre az ARTEX Külker Vállalat beszállítója. A község legismertebb asztalos dinasztiája az öt, ill. hatgenerációs Stróbl-Pálos család, akinek utolsó élő tagja Ambrusné Pálos Erzsébet, aki Albertfalvi Helytörténeti Gyűjtemény és Iskolamúzeum igazgatójával Beleznay Andorral együtt mentett át és őrzi a legtöbb emléket az egykor híres albertfalvi asztalosságról.

Felhasznált források:

Albertfalvi Hely- és Iskolatörténeti Gyűjtemény. Asztalosipari kiállítás. Mahunka Imre emlékszoba. 2018.

Ambrusné Pálos Erzsébet visszaemlékezései. 2015, 2019

Halabuk József: Albertfalva története a kezdetektől a századfordulóig. Albertfalvi Szent Mihály plébánia, 1977.

Hoffman Pál dr.: Házhelyek Promontornál . Albertfalva története. Alberfalvi Polgárok Köre, 1997.

Irmes István: Adatok a magyar bútoripar kezdetének történetéhez. Faipar, 1983. 8.sz.: 82-93.

Madaras Gábor: Az albertfalvi Szent Mihály templom története 1941-2016. Tinta Könyvkiadó, Budapest-Albertfalva, 2018.

Sümegh László: Albertfalvi történetek. Tinta Könyvkiadó. Budapest, 2013.

Szulovszky János (Szerk.): A magyar kézműipar története. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, 2005.: 170.

Tóth Imre: Az albertfalvi asztalos céhláda. A főváros folyóirata, 1974/1.

Tóth Sándor: Mahunka Imre (1859 – 1923) Albertfalvai születésű józsefvárosi bútorgyáros. Fatáj-online, 2015-04-09.

hDr. Tóth Sándor (Bp., 2019. február).